Oldalak

2018. augusztus 29., szerda

Filmajánlótalanul

Filmeztünk a nyaralás alatt, fölött, helyett, reggelizés közben és vacsora után. Alig vártuk, hogy megnézhessük az ajánlatokat, alig vártuk, hogy vajon ránk is így hat-e az a film, az a könyv, az a történet? Alig vártuk, hogy magunk is részesei legyünk annak, amit mások láttak, mások éreztek, mások osztottak meg élményeikből.
Persze most jön a szeptember, és Mátyás király, amiről rögtön a tévében látott Mátyás király rajzfilmek ugranak be. Meg a Kaláka zenéje.
Gyertek velünk továbbra is, olvassatok, és merüljetek el az Író Cimborák világában!

Szeretettel:
Lilla és Izabella 

2018. augusztus 22., szerda

Csík Mónika: Pán Petra és egy banda panda


Gyerekkorom egyik nagy elhatározása volt, hogy nem fogok felnőni, hisz bolond lennék lemondani a heverészős meseolvasásról, kedvenc mesekönyveimről, teremtett mesevilágomról, hogy a felnőttek komor, gondterhelt és zaklatott világához tartozva elzárjam magam elől ezt a jó kis menekülési útvonalat, amelyen pillanatok alatt meg lehet lépni a valóságból, a fedlapok, jól ismert mesefigurák közé, a gondtalanság birodalmába – fogadkoztam. 

E Pán Péter-i, pontosabban Pán Petra-i elhatározást persze módosította a nyilvánvaló tény, hogy idővel mégiscsak felnőttem, azt a bizonyos menekülési útvonalat viszont nem zártam le magam mögött. Mindössze egy nyugis félóra kell hozzá, egy Újabb Kedvenc Mesekötet vagy valamelyik rajzfilmcsatornán az egyik kedvenc mesefilmem, és máris feltűnik a sárga út, melyen lépdelve „odaátra”, vagyis „odabentre” jutni, abba a világba, ahol szinte minden lehetséges, és ahonnan visszatérve frissült lélekkel, jókedvűen lehet a napi teendőkhöz látni. 

Csík Mónika a Kung Fu Panda 3. szabadkai bemutatóján

2018. augusztus 16., csütörtök

Mészöly Ágnes: Interstate 60 (Úttalan út) – azaz egy autó színén sok minden múlhat…



„– A határ a civilizáció biztonsági szelepe. Távol tart a tébolytól. Mindenki, aki nem tudja elfogadni a szabályokat, az ütődöttek, különcök, vadócok, elindulnak a határvidékre. Így jött létre Amerika. Az összes európai bajkeverő összepakolt és áthajózott az új kontinensre. Akinek ez sem felelt meg, az nyugatabbra ment. Így került a legtöbb eszelős Kaliforniába. De az új területek elfogytak, és mi történik a világgal határvidék híján?! Az igazi határvidék itt van. A hatvanas úton. Ez az agy határvidéke. Az a célja, hogy az az ember, aki egy kicsit mást akar, idejöhessen.

  Igaz ez, Mr Cody?

  Ha nem igaz, ki kell találni.” 


2018. augusztus 14., kedd

Nyulász Péter: Gazsi bácsi lótetű!


Egyszer volt, hol nem volt, az Erzsébet téri fröccsterasz sörcsapjainak tövében, ahol a faros Ikarusok is pöfögtek, történt egyszer, hogy élete nagy kalandjára indult Csepcsányi, Szinyák, Bádogos és még pár haver. Három nap vadkemping és számháború, szülők nélkül, egy vadregényes dunai szigeten! A megérkezés még zökkenőmentes ám a sörmeghajtású dunai komppal egy időben megérkezik a felelős felnőttek titkos felügyelő őrangyalszolgálata is. A feledhetetlen nyári kalandra készülve ugyanis nem csak a srácok indulnak útnak, hanem az aggódó szülők is, akik titkos patrónusokat bérelnek fel a helyi erők közül. A kompos, a gátőr, az alkalmi pecás, a közértes, a nyugállományú katonatiszt is alaposan kiveszi részét a kalandból… 

2018. augusztus 10., péntek

Turbuly Lilla: Ethan Hawke egy romkocsmában


Felnőni vagy nem nőni? Pán Péter óta tudjuk, van, aki inkább az utóbbit választaná. A Nyakunkon az élet huszonéves szereplői éppen befejezték (vagy nem fejezték be) az egyetemet, és próbálják megkeresni a saját válaszukat erre a kérdésre. Négyen négyfelé keresgélnek. Munkát szeretnének, de egyáltalán nem olyat, amit találnak. Vagy csak lézengenek, életre-halálra barátkoznak és összevesznek, szerelmesek lesznek, és bánatukban vagyonokat költenek a telefonos szerelmi horoszkópra. 


2018. augusztus 6., hétfő

Várfalvy Emőke: A törilecke, amin szénné röhögtem magam


14 éven felülieknek melegen ajánlott!

A történelem nem arról híres, hogy izgalmas. Tudom, a töritanárok most a szemüket forgatják, a pár eminens pedig elkezdi sorolni, mennyire jó elképzelni, ahogy a Tridenti zsinat meg a pun háborúk, és a mezopotámiai birodalomról ne is beszéljünk. Oké, rendben. A történelem izgalmas. Vagyis az lehet, ha valaki veszi a fáradságot, és jól mondja el. Herendi Gábor megtette ezt a magyar történelemmel. Így született meg a Magyar vándor.
Sajnos mi magyarok győztes csaták terén úgy állunk az elmúlt 500 évre visszatekintve, mint nyertes foci VB meccsekkel. Voltak ígéretes részeredmények, de az összeredmény siralmas. 


2018. augusztus 3., péntek

Nagy Izabella: Gondolatok a Papírvárosok című amerikai (gimis korosztályról szóló) romantikus film elé


1. Kérlek, inkább olvasd el a könyvet!

Mert a könyvben sokkal részletesebben ki van bontva az, amit egy film bemutatni tud. A főhőst (Quentin, gimis srác) sokkal cukibbnak képzeltem el, amikor olvastam.
Mert a könyvben sokkal rémisztőbbek a jelenetek, hiszen a saját képzeletünk száll el, nem a képkockákról érzékeljük, hogy mi történik.
Mert a könyvben van idő megállni, és elgondolkodni egy-egy részen. Meg lehet jelölni, később visszatérni hozzá, el lehet merengeni rajta, lehet idézni belőle, és menőn posztolni a fészbukkon vagy instán.