(Sütő Valentina, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola tanulója)
Mint majdnem minden gyereknek, nekem is volt hörcsögöm, így közelről figyelhettem, milyen tevékenységekbe merül az üveg túloldalán. A hörcsögök nagyon rejtélyes teremtmények. Csak rágnak, rágnak és rágnak, néha pedig bevackolják magukat egy halom fűrészpor alá. Ebben a történetben megpróbáltam belebújni egy hörcsög fejébe, ami igen nehéz írói feladatnak bizonyult.
(Kertész Edina)
Ottó egy kupac fűrészporon üldögélt, és egy nagy darab répát
forgatott a két mellső mancsában. Sebesen rágta, és mikor elfogyott,
megragadott egy nagy szem kukoricát, hogy azt is befalja.
A nyitott ablak túloldalán egy szürke galamb repült a
párkányra, és fejét forgatva szemügyre vette a hörcsögöt és az etetőtálkában
előtte heverő finomságokat.
– Szívesen megkínálnálak – mondta Ottó
teli szájjal –, de sajnos nekem folyamatosan rágnom kell, hogy ne nőjenek túl
hosszúra a fogaim. – Mivel a pofazacskójában tartogatta mindazt, amit eddig
megrágott, mindez így hangzott: pmfbonbhh nnbggonbpf fgobm (a vállalkozó
kedvűek megpróbálhatják hangosan kimondani
mondjuk egy szilvával a szájukban).
Bár Ottó tényleg azért evett mindig, hogy koptassa a fogait,
amit megevett, azt le is nyelte. Így eshetett, hogy az elmúlt karácsony óta,
amikor is terráriumába érkezett,
túlságosan is terjedelmes hörcsög lett belőle. Mozogni csak szuszogva bírt és
lassan, a mókuskerékbe csak azért
mászott be, hogy pihenjen kissé.
A tálka, Ottó szorgalmának köszönhetően, hamar kiürült, és a
hörcsög körülnézett újabb rágcsálnivaló után. Csakhogy az üvegfalú terráriumban
nem akadt semmi ehető. A fűrészport már kipróbálta, nem volt finom, a
mókuskerék pedig, fémből készült, így rágásra alkalmatlannak bizonyult.
Ottó nagyot sóhajtott, és megpróbálta felbecsülni a terrárium
falának magasságát. Úgy három hörcsögnyire saccolta. Bár semmiféle testedzés
nem volt kedvére, hátát a mókuskerékhez tolta, és teljes erejéből nyomni
kezdte. A mókuskerék szép lassan a terrárium falához csúszott. Innen már könnyű
volt Ottó dolga: felmászott a mókuskerék külső vázán, megkapaszkodott a
terrárium tetején, és egyensúlyozva körülnézett.
Otthona egy gyerekszoba íróasztalán helyezkedett el. A közelben
egy pohár állt, benne színes filctollak, egy notesz, egy hatalmas kagylóhéj és
néhány gumilövedék hevert. A terrárium mellett pedig egy ott felejtett
tolltartó, szerencsére becsukva, a puha felével fölfelé. Ottó némi hezitálás a
hátsó lábait leeresztette a terrárium falán, lógott ott egy kicsit, majd
terjedelmes tompora súlyánál fogva a tolltartóra huppant. Néhány ceruza hevert
az asztalon: csak úgy megszokásból megrágcsálta a lilát, és elindult, hogy némi
harapnivaló után nézzen.
Az íróasztal félig nyitva hagyott fiókjain lefelé ugrálva hamar
a szőnyegre ért, és szimatolva elindult a küszöb felé, amelyen túl
rágcsálnivalót remélt.
Ám a szőnyeg közepére érve földbe gyökerezett a lába. Egy nagy,
fehér macska állt a küszöbön, és őt nézte, különös, felemás szemével: az egyik
kék, a másik sárga volt. Kék szeme hidegen csillogott, míg a sárgában
vérszomjas tekintet villant.
Ottó összerezzent, és menedék után vizslatott. Távolról ugyan
már látta korábban Félixet, a hatalmas, fehér perzsamacskát, de csupán az
üvegterrárium biztonságos védelméből, és most az az érzése támadt, hogy jobban
tenné, ha elkerülné. A macska felborzolta a szőrét a farkán, és Ottó felé
lépett.
Ottó a szekrény felé kocogott, és mielőtt Félix odaérhetett
volna, besurrant mögé.
Csakhogy terebélyes tompora megakadt a résben, és se előre, se
hátra nem tudott moccanni. Bajsza rémülten rezgett, apró farkincája izgatottan
mocorgott. Lopva hátranézett: a hatalmas macska nesztelen léptekkel közeledett,
felemás szemével sandán Ottóra bámult, hegyes fogai elővillantak, Ottó jobb
hátsó lábához közeledtek... ekkor kulcs zörgött a zárban, becsapódott egy ajtó,
és Félix háta mögött megállt egy térdzoknis, tornacipős láb.
– Ó, te szegény, hát te meg hogy kerülsz oda? – kiáltott
valaki, és Ottó érezte, hogy megragadják, és a levegőbe emelkedik.
Így úszta meg Ottó a nagy kalandot. Ha Luca akkor haza nem jön
időben, és ki nem szabadítja a szekrény mögül, ki tudja, mi történt volna...
Ottó azóta mindig megosztja a kukoricáját a galambbal, aki
minden reggel meglátogatja, és szorgalmasan használja a mókuskereket is.
Biztos, ami biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése