2018. február 25., vasárnap

Vízitündér és Tűzmanó

Tűz Manó és Víz Tündér kalandjai
(Kőbányai Kiskakas Óvoda, Mókus csoport)

Mázlista vagyok. Gyerekkorom óta rajongok a manókért, tündérekért, sárkányokért, boszorkányokért és mindenféle és -fajta meselényért. Most, hogy van egy saját házam, össze is költözhettem velük. Helyzetünket jól szemlélteti, hogy nyári szünet után a gyerekeim azt találták mondani, minek menjenek vissza az oviba, amikor itthon sokkal több izgalmas dolog van. Hát, néhány várost ki tudnánk stafírozni mesékkel, annyi szent.
Azért választottam Vízitündért és Tűzmanót, mert akár nálunk is lakhatnának. Jó, bevallom, igazából nálunk laknak, csak kiszöktek és megkértek valakit, hogy pirítson rám végre: milyen dolog az, hogy pont róluk nincs még mese? Most már van. Ha tetszett, lesz több is!
(Várfalvy Emőke)


Vízitündér és Tűzmanó, mivel szomszédok voltak, nem csak az óvodában játszottak sokat együtt, , hanem otthon is. Nagyon örültek neki, amikor kiderült, idén a nyaralni is együtt mennek.
– A Balaton csodás, majd meglátod! – lelkendezett Vízitündér, aki minden tavat, folyót és patakot szeretett.
– Főleg, ha homokos a partja – válaszolta Tűzmanó, aki az óvoda legtehetségesebb homokvárépítője volt.
A vakáció harmadik napján Vízitündér és Tűzmanó családostul megérkezett a hatalmas, kék tó partjára. Kánikula volt. Vízitündér alig várta, hogy felvehesse tavirózsás fürdőruháját, és csobbanhasson a kellemesen langyos vízbe.
– Te nem jössz? – nézett Tűzmanóra, aki esetlenül álldogált a tó partján vadonatúj, piros úszónadrágjában.
– Hát… - lépett közelebb Tűzmanó a vízhez, és óvatosan beledugta a nagy lábujját, majd felszisszent – nekem ez túl… hideg.
– Hideg? – kacagott Vízitündér és fröcskölni kezdett, mint egy virág alakú, kacagó szökőkút –Ugyan! Megvan ez vagy 20 fokos!
– Mondom én, hogy hideg – ráncolta össze a szemöldökét Tűzmanó – majd, ha 100 fokos lesz, bemegyek.
Vízitündér nevetett, aztán belebújt hattyú alakú úszógumijába, és elkezdett úszkálni a part mellett. Tűzmanó eközben megkereste a lapátját és a bástyaformázó vödrét, és nekilátott a parton felhúzni egy erődöt.
A két gyerek nagyon élvezte a maga játékát, de miután Tűzmanó az utolsó védbástyával is elkészült rájött, hogy társaságra vágyik.
– Gyere, segíts vizet hordani a várárokba! – kiáltott Vízitündérnek, aki épp sellőtáncot tanult a nővérétől.
– Most nem érek rá! – kiáltott vissza a kislány.
– Ki kéne jönnöd! Nagyon erős a nap, meg fogsz égni – érvelt egy apuka határozottságával Tűzmanó.
– Nem fogok, be vagyok kenve – válaszolt Vízitündér és tovább lubickolt.
– Már biztos leázott, olyan piros az arcod, mint az úszónadrágom – próbálkozott Tűzmanó, de Vízitündér oda sem figyelt rá.

Este a vakációkezdő szalonnasütéshez készülődött a két család. Tűzmanó mindenben segédkezett, ami a tűzgyújtáshoz kell. Csillogó szemekkel leste, ahogy a gyújtós lángra kap, és a tűznyelvek elkezdik kóstolgatni a nagy gonddal felállított fahasábokat. Alig várta, hogy a vörösen izzó parázs fölött piríthassa a szalonnáját.
  Ugye milyen szépen megraktuk? Gyere, nézd meg! – hívogatta Vízitündért Tűzmanó.
Vízitündér óvatosan szemlélte a ropogó tűzrakást. Ahogy közelebb ment hozzá, hirtelen nagy durranást lehetett hallani és szikrák szálltak mindenfelé. A kislány ijedten kapta maga elé a kezét.
– Ne félj, biztos csak a tavalyi gesztenye maradt a parázsban – nyugtatta Tűzmanó. – Az szokott ilyen vicceseket pukkanni.
Ám Vízitündér könnyezett és az orrát dörzsölte. Megégette egy szikra.
– Majd a sült szalonnától jobb kedved lesz, meglátod! Az ám a fincsi vacsi – biztatta Tűzmanó, de Vízitündér csak a fejét rázta.
– Én nem eszem ilyen zsíros dolgokat vacsorára. Inkább cseresznyét és kekszet szeretnék.
Tűzmanó nem vitatkozott. Beszaladt a konyhába, ahonnan kenyeret és hagymát küldtek ki vele a vacsoraasztalhoz. Hamarosan leégtek a fadarabok, és sercegve sülni kezdtek a nyársra húzott szalonnaszeletek, hagymagömbök és kolbászhengerek. Tűzmanó lelkesen csöpögtette kenyerére a kifolyó zsírt, és nagyokat nyelt, ha arra gondolt, a felnőttek alufóliába burkolt krumplikat is elrejtettek a parázs alatt.
Mikor már mindenki jól lakott, Tűzmanó kijelentette, hogy nem álmos, és szeretne még egy kicsit a tűz mellett ülni.
– Már sötét van. Gyere inkább aludni! – unszolta Vízitündér, akinek nem volt kedve egyedül átmenni az éjszakai kerten.
– Olyan szépen feléledtek a lángok, hogy ráraktuk azokat a száraz ágakat! – csillogott a tábortűz fénye Tűzmanó szemében.
– Meg fogsz fázni és az egész nyaralás alatt fújhatod majd az orrod – érvelt Vízitündér egy anyuka határozottságával.
– Inkább maradnék még – mondta Tűzmanó és egy kis ággal óvatosan odébb tolt egy parázsdarabot.
– Majd a szúnyogok is jól összecsipkednek… – morgott még egyet Vízitündér, de Tűzmanóval nem lehetett beszélni, így egyedül ment lefeküdni.

Másnap reggel a két gyerek csendben ment a strand felé, pedig máskor be sem állt a szájuk. Vízitündér nővére meg is kérdezte:
– Hát veletek meg mi történt? Összeragadt a szátok a kakaóscsigától?
A gyerekek csak a fejüket rázták.
– Ugyan, látom, hogy valami baj van – biztatta őket a nagylány.
– Nincs! – vágta rá Vízitündér és mérgesen rámarkolt az úszógumijára.
– Tűzmanó?
– Nincs semmi baj– lógatta le még jobban a fejét Tűzmanó, mintha csak a vödreit nézegetné.
– Azt ugye tudjátok, hogy a hazudós gyereknek nem jár fagyi? – vigyorgott Vízitündér nővére.
– De mi nem hazudunk! – mondta egyszerre Vízitündér és Tűzmanó.
– Nem?
– Na jó – ismerte be Vízitündér –, kicsit haragszom Tűzmanóra.
– Kicsit én is rád – motyogta Tűzmanó.
– De miért? – kérdezte a nagylány.
A két kisgyerek egymás szavába vágva magyarázta, milyen rossz volt, hogy előző nap nem tudták együtt csinálni, ami a legizgalmasabb a vakációban.
– És ha ez minden nap így lesz… - kezdte Vízitündér.
– …akkor ez lesz a legszomorúbb vakáció a világon – fejezte be Tűzmanó.
A tündérnagylány megállt és komoly arcot vágott. Összeráncolta a szemöldökét, ahogy a felnőttek szokták, ha komoly dolgokról van szó, így nemsokára tényleg megszületett a megoldás.
– Bodorítsatok felhőket!
– Mit? – kérdezett nagyra nyílt szemekkel a két ovis.
– Nemrég olvastam a Négyszögletű Kerek Erdőben felhőbodorítókról. Pontosan nem emlékszem, mit csináltak a settenkedésen kívül, de a felhőkkel való játék pont nektek való. Egy kis víz és tűz, és kész a gőz, abból pedig remek felhőt lehet hajtogatni. Ez lesz a délutáni program, alvás után. Ezt mindig együtt csinálhatjátok. A többi játékban meg ki-ki úgy vesz részt, ahogy jól esik.
Délután a nyaraló kertjében Vízitündér a nővérével és Tűzmanóval egy pléden ült. A búzakék égbolton szikrázó nap hamarosan egy egész felhőállatkertet terelgetett, és jó kedvvel hallgatta a felhőbodorítók önfeledt kacagását.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése