(Mészáros Nóra, a sándorfalvai Pallavicini Sándor Általános Iskola tanulója)
Miért éppen űrlény? Mert mindannyian űrlények vagyunk. Némelyikünk barátságos, mások undokak. Van olyan marslakó, aki nagyon hasonlít hozzánk és olyan is, akiről el sem tudjuk képzelni, hogy valaha barátságot kössünk vele. De az ismeretlen mindig izgalmas, még akkor is, ha először ijesztőnek tűnik. Megbarátkozni az ismeretlennel - ez a pedig a legnagyobb kihívás. hát, ezért választottam A barátkozni akaró marslakó címet!
(Mészöly Ágnes)
A vihar olyan
hirtelen csapott le a városszéli dombokra, hogy a legtöbb embernek arra sem
maradt ideje, hogy kinyissa az esernyőjét. Pár perc alatt minden csurom víz
lett: sáros, barna patak hömpölygött az utcákon, hatalmas tócsák terültek az
udvarokon, bokáig állt a víz a járda közepén. Szerencsére Ali és Nagymi időben
hazaérkezett. Nagymi, aki régebben csillagász volt, felállította a háromlábú
csillagászati távcsövet, az objektívet a felhők felé irányította, aztán
odahívta az unokáját.
Ali azt hitte, hogy a kékesfekete felhőkön semmi néznivaló sincsen, de
hamar rá jött, hogy a viharfelhőfigyelés igenis érdekes dolog. A gomolygó
fellegek, látványosabbak voltak a távcsövön át, mint egy filmbéli csatajelenet.
Hát még a villámok!
Ali minden
figyelmét lekötötte egy furcsa, sötétszürke, tojás alakú valami, ami magasan a
domb felett, a legnagyobb viharfelhő kellős közepében hánykolódott. Próbálta
követni a távcsővel, ahogy egyre közelebb és közelebb bukdácsolt az égen, és
amikor egy óriási, aranyfényű villám hasította ketté az eget, a nagy tojásból
kivált egy sokkal kisebb tojás, és zuhant, zuhant lefelé.
Hatalmas csattanás hallatszott.
– Ez a közelben lehetett! – dörzsölte a kezét izgatottan Nagymi.
– Szerintem valami lezuhant! Abból a repülőből! – mutatott felfelé Ali,
de az égen, ahol egy szempillantással ezelőtt még tisztán látszott a nagy tojás,
semmi sem volt.
Néhány óra
múlva elcsendesedett a vihar. Ali már a teraszos szobában ücsörgött az ágyában,
és egy mézes tejjel teli bögrét szorongatott.
– Most már csak arról mesélj, hogy mikor fognak az emberek eljutni a
Marsra! – kérlelte Nagymit.
– Nemsokára! Mire te felnősz, az űrhajók úgy repkednek majd a Mars és a
Föld között, ahogy mostanában a villamos jár a Nagykörúton – felelte Nagymi. –
Most viszont mars! Mármint tűnés a takaró alá! Villanyoltás, holnap reggel
iskola!
– Semmi kedvem iskolába menni! –
kezdett nyafogni Ali.
– Nocsak! – vonta fel a szemöldökét Nagymi. – Ha jól tudom, imádsz
suliba járni!
– Igen – mondta Ali. – De ma délután összevesztem a srácokkal. Játékból
azt találtam ki, hogy fej nélküli űrlény vagyok, de ők azt mondták, hogy olyan
nem létezik!
– Pedig ha valóban vannak űrlények, egyáltalán nem biztos, hogy
hasonlítanak ránk – bólogatott Nagymi. Ali azt remélte, hogy most aztán
istenigazából belelendül a magyarázatba, és elfelejtkezik a villanyoltásról, de
csalódnia kellett. A nagymamája felpattant az ágy széléről, kivette a kezéből a
kiürült bögrét, megigazította a paplant, aztán ellentmondást nem tűrően
kijelentette: – Most viszont nincs több kifogás! Lámpaoltás, alvás! A reggeli
viszontlátásra!
Ali csalódottan viszonozta Nagymi jóéjtpusziját, aztán amikor
becsukódott a kisszoba ajtaja, sóhajtva lecsukta a szemét.
De képtelen volt elaludni.
A vihar lecsendesedett, ráérősen szemerkélt az eső. A játékosláda
feletti ablakot résnyire nyitva hagyta Nagymi, Ali jól hallotta a vízcseppek
csipp-cseppjét. Néha mintha a távolból mennydörgést is hallott volna. Dirr,
dorr, morr… slitty, slatty, slutty?!
A furcsa hangok
egészen közelről jöttek. Mintha a teraszon csapkodna valaki egy ázott
törölközővel.
Ali óvatosan feltápászkodott az ágyról, és az ablakhoz settenkedett.
Felmászott a játékosládára, és az üveghez nyomta az orrát.
A teraszon tényleg egy ázott törölköző hevert. Alinak fogalma sem volt,
hogy kerülhetett oda, hiszen határozottan emlékezett, hogy semmi nem volt a
sötétbarna kövön.
„Biztosan valamelyik szomszéd udvarából fújta ide a szél” – gondolta,
és már indult volna vissza az ágyba.
De akkor a törölköző ránézett.
Ali nem tudta megmondani, mivel nézett rá, mert a törölközőknek nem
hogy szeme, de feje sincsen, de mégis biztos volt benne, hogy őt figyeli a
narancssárga rongydarab.
Ami most megint megmozdult. Slitty, slatty, slutty,
közeledett az ablak felé.
Ali akár meg is ijedhetett volna. De nem ijedt meg, mert a törölköző,
bár vizes volt és megviselt, egyáltalán nem látszott veszélyesnek. Sőt, inkább
kétségbeesettnek tűnt, mintha a hűvös és nyirkos kertből menekült volna a
száraz szoba felé.
– Segíts! – hallotta ekkor Ali. – Ez a rengeteg víz! Ha nem találok egy
száraz zugot, végem!
A kisfiú gondolkodás nélkül kinyitotta az ablakot. A törölközőszerű
valami mintha megkönnyebbült volna, aztán nekirugaszkodott, és átugrott az
ablakpárkányon támaszkodó Ali feje fölött.
Hatalmas cuppanással landolt a parkettán.
– Ó, nagyon köszönöm, kedves földlakó! Azt hiszem, megmentetted az
életemet! Ennek az unalmas bolygónak igencsak szélsőséges az időjárása!
– Állj, állj, állj! – ugrott le a játékosládáról Ali. – Mi az, hogy
unalmas bolygó?
– Már ne is haragudj, de ez a hely rendkívül elmaradott! Még mindig azt
képzelik az itteniek, hogy a fénysebességet nem lehet túllépni! A magamfajta
slavenobrázok…
– Mi az, hogy slave-izé? És egyáltalán, hogy beszélgetsz te velem,
amikor nincs szád?
– Mim nincs? – rázta meg magát a rongydarab. – Ja, ti biztosan
hangokkal szoktatok beszélni! Mi, slavenobrázok…
– Micsodák?
–
Slavenobrázok! A Slaven gázbolygó ötödik holdjának lakói… szóval mi közvetlenül
a gondolatokat érzékeljük. Ez nagyon praktikus, mert mindenkivel megértjük
egymást!
„Ez milyen jó lehet!” – gondolta Ali.
– Tényleg nagyon jó – helyeselt a törölközőféleség. – És megkönnyíti
számunkra a különböző bolygókon az életet. Nem véletlen, hogy a slavenobrázok
az univerzum leghíresebb felfedezői.
– Várj csak! – kiáltott fel Ali. – Hiszen akkor te űrlény vagy!
– Persze – válaszolt a másik, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb
dolga. – Mindannyian űrlények vagyunk! Ti, emberek a Földről, mi, slavenobrázok
a Slaven ötödik holdjáról, a munurécek a Kefida-Kuptányról… jaj, még be sem
mutatkoztam! A nevem Slavenobrázolimontivairasnivalutty. Téged pedig Aladárnak
hívnak, de mindenki csak Alinak nevez, ugye?
– Mintha olvasnál a gondolataimban! – nevetett Ali.
– Hát, ez azért van, mert olvasok a gondolataidban! És még egyszer
köszönöm, hogy beengedtél. A víz életveszélyes nekünk, slavenobrázoknak.
Elvesztjük tőle a méretváltoztatási képességünket… ha még egy ideig áztam
volna, soha többet nem férek be az űrhajómba!
– Űrhajód is van?
– Különben mivel jöttem volna idáig? Bár igazából nem is űrhajó, csak
egy kabin… akadt ugyanis egy kis problémám… Az úgy volt, hogy az iskolában…
nálunk, slavenobrázoknál ugyanis az iskola egy űrhajó, ami állandóan ide-oda
repked a világűrben… szóval összevesztem a barátaimmal… és beszöktem az egyik
mentőkabinba duzzogni, aztán az űrhajót eltalálta egy villám, és…
– De hát én ezt láttam Nagymi távcsőjével! Egy nagy tojásformából
kivált egy kis tojásforma, és lezuhant… ugye, Slaveno… Salvenobrá…
– Slavenobrázolimontivairasnivalutty. De nevezz csak Sluttynak, az
összes barátom így hív!
– Szóval, Slutty, ugye nem lett semmi bajod?
– Ó, dehogy… csak ki kell száradnom, hogy megint változtatni tudjam a
méretemet. Felterítenél valahová?
Ali kicsit megszeppenve nyúlt a beszélő törölköző felé. Azt gondolta,
hogy nyálkás, hűvös, gusztustalan lesz a tapintása, de ehelyett mintha egy puha
plüssjátékot érintett volna. Megkönnyebbülve felemelte Sluttyot, és óvatosan
kiterítette az ágy melletti szék karfájára. Aztán ijedten beugrott az ágyba,
mert nyílt az ajtó.
– Aladár! Miért van tárva-nyitva az ablak?! Csupa víz a parketta! Mi
történt itt? Tessék azonnal elaludni, különben megharagszom! – korholta a
kisfiút Nagymi, és határozott mozdulatokkal becsukta az ablakot. Ali megpróbált
úgy tenni, mintha mélyen aludna, és semmi köze nem lenne a történtekhez. Slutty
is megszeppent, bár pontosan tudta, hogy a nagyobbik ember egyáltalán nem
haragszik, csak nyugodtan szeretné nézni az esti filmet.
Nagymi rongyot
hozott, feltörölte a földet, aztán egy kicsit még nyitva hagyta az ajtót. Ez
pontosan elég volt ahhoz, hogy Ali elszenderedjen. Slutty is fáradtan lógott a
széken. Pár perc múlva már ő is az igazak álmát aludta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése