2016. október 11., kedd

Meséld el a halált - Miklya Zsolt válaszai



Faggató: Mit olvasol? Mit nézel? Mit hallgatsz mostanában? 
Miklya Zsolt




Fiatal, elsőkötetes költő, Nagy Kata Inkognitóablak c. kötetét (JAK + PRAE.HU, 2016) olvasom mostanában újra és újra, s egyre jobban bevon. Mibe is? Mintha a létezés dimenzióit tágítaná, azáltal, hogy beenged észlelései és reflexiói közé. Hol vannak a tágasság határai? „Anya, mondd el nekem a halált” – szólal meg a gyerek a liftben (Ablakzsiráf). Mindig itt kérdi meg, ahol rövid az út, fölfelé menet, mégis valahogy ide kívánkozik a kérdés, nem „védőállatokkal” körbevéve a gyerekszobába. A halálút – ahogy a feltámadásé is – vertikális. 

Következő versében (Melyik isten) a gyerekek így játsszák el a halált:

„Görögdinnyét dobtak le az ötödikről, és melléje feküdt a legkisebbik lány.
A védelem vonalát rajzolták maguk köré,
és rajzoltak még egy ugróiskolát,
a feltámadás térképeként.”

A védelem vonalát maga a játék jelentené? Hogy amíg játszunk, addig az egyik legelemibb életjelenséget produkáljuk? A világban való jelenlét legelső megnyilvánulásai közé tartozik? Ezért az utolsót – a halált is – megilleti. El kell játszani, a védelem őrvonalával együtt.

Népi gyermekjátékok között is megtaláljuk ezt: a bogártemetést, amikor a gyerekek eljátsszák a halált. Gárdonyi Géza Az erdő élete c. kis forgatókönyvszerű színművében így ír le egy bogártemetést, amit, úgy sejtem, a gyerekek játéka ihletett:

„Bogártemetés. A szarvasbogarat kék liliom levelére teszik és sárga liliomlevéllel letakarják. Pókháló szemfödél. A gyászmenetben a fekete bogarak a koporsó körül, legelöl az aranyoszöld bogarak. A pap egy hemiptera. A kántor a prücsök. Siratók a cincérek. Utánok csigahéj-kocsin az Erdők szelleme, a hétpöttyös katicabogarak huzzák. A bogarak nagy menete. Ide gyermekeket és bogaraknak átalakított kacsákat, libákat és kutyákat is kell beosztani. Gyászindulóval el.”

A nyári Cimbi-táborban Turbuly Lilla felolvasott pár verset, amelyek most jelentek meg az Alföld szeptemberi számában. A lapszámban teljes egészében a Gyerek- és ifjúsági irodalom téma kapott helyet, köztük több Cimboratársunk írásával találkozhatunk. Lilla csodálkozott azon, miért pont ide helyezték a szerkesztők a verseit, holott ezek a halál felé közeledő idős ember perspektívájából szólalnak meg, aki újra gyerekké válik, mint ebben a részletben A macis bácsi c. versből:

Ágyhoz gyökerezett fa
csupasz ágkezekkel.
Naphosszat a plafont bámulja,
közben egy kétarasznyi macit simogat.
Nem beszél,
nem néz senkire.
Néha kimutat az ablakon,
vagy a plafon felé fordítja görbe ujját.
Maci a családja.
Maci a barátja.
Soha el nem engedi.

Védőállat, a védelem vonala, második gyerekkor, mondják, vagy ahogy a Benjamin Button különös élete c. film láttatja: csecsemőként halni meg a szerelmes anyaölében. Kezdet és vég ily módon korrelál, összekötő kapocs a gyerek kiszolgáltatott létformája – amit a játéktevékenység tölt meg léttel (didaktikusan fogalmazva: tanít meg élni és halni is, ezek szerint).

A táborban problémáztunk rajta, tud-e egy gyerek azonosulni ezzel, és számomra azóta sem egyértelmű a válasz. Felolvastam akkor az alábbi Szabó Lőrinc verset, és megkérdeztem, beletennétek-e egy gyerekkötetbe. Erre egyértelmű igen volt a válasz:

Mese egy pillanatnyi elszomorodásról
(Idő: éjfél)

Ma könnye hullt a holdnak,
s titokban sírt a szél. –
Ezüstfényén a holdnak
kis tündérek zokognak.

Mélységes éji csöndbe
(ma könnye hullt a holdnak),
mélységes éji csöndbe
a hervadt ősz köszönt be.

Ma sírtak mind a holtak
gyászbíbor ég alatt,
ezüstfényén a holdnak
kijöttek, mint a holtak.

Miért zavarták álmát? –:
a hold remegve szállt át.
– S a kis tündérek könnyét
reggel fagyva találták…

A szerkesztésemben megjelent Szél hozott c. Szabó Lőrinc kötet (Móra, 2016) első ciklusának nyitó verse lett ez a halálvers. Sőt, további halál-tematikájú verseket is beválogattam a kötetbe, a Lóci elalszik és a Lóci és a szakadék címűeket. Hogy miért? Mert az egyik legnagyobb tabutémánk a halál. Amiről nem beszélünk. Nem visszük el a gyereket a temetésre, megkíméljük. De meg tudjuk-e kímélni a félelmeitől, a tárgytalan szorongástól, ami halált idéz? Körbe tudjuk-e magunkat venni a hallgatás védővonalával? Vagy az csak felerősíti a halál jeleit?
Csak annyit tudok, hogy van, amikor hallgatni, van, amikor játszani kell. Ugróiskolát akár. Ami eredete szerint szintén a vertikális utat jelképezte. A feltámadás térképjeleként.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése