2016. július 14., csütörtök

Mészöly Ági meséje, Papp-Für János verse és Bódi Kati illusztrációi

Papp-Für János verse:

Bódi Kati illusztrációja




Mészöly Ági: Délután a játszótéren


Hétágra süt a Nap, amikor Patti és Domoska hazaindul az iskolából. Domoska lassan baktat az anyukája mellett, el-elmélázik az aszfalton táncoló árnyék-levelek játékán. Patti viszont elszalad, pár pillanat és már a játszótér másik sarkán bukkan fel tűzpiros lobonca.
– Patti, azonnal gyere vissza! – kiabál utána a nagymamája. – Még be kell vásárolnom a vacsorához. Micsoda gyerek! Egy zsák bolhát könnyebb összefogdosni! – sóhajt aztán hatalmasat.
– Én is szeretnék hintázni! – szólal meg Domoska.
– Ami azt illeti,  jól esne letelepedni valamelyik padra – bólogat az anyukája is, aztán Patti nagymamájához fordul: – Tessék csak bemenni a boltba, én majd figyelek a gyerekekre!
A nagymama elindul a sarki közért felé, Domoska pedig nekiered, hogy megkeresse a gyerekek között Pattit. Egy perce még a nagy mászókán látta, de mire odaér, már hűlt helye van a lánynak. Talán a forgóhintán? Nem, ott is ismeretlen gyerekek vannak.  
Talán a csúszdánál!  De ott sem látja Patti nyúlánk alakját, tűzvörös loboncát. Domoska elunja a keresgélést, és beáll a csúszdára várakozók közé. Nagysokára végre rá kerül a sor. El is indul felfelé a létrán, fel, a nagy magasba. Lassan, megfontoltan lépked a létra egyik fokáról a másikra. Közben erősen szorítja a korlátot. Amikor végre felér, nekikészülődik, hogy leüljön a csúszdára, ám egy szemtelen kis óvodás megtaszajtja:
– Lassabb vagy, mint egy alvajáró csiga. Feltartod az egész sort! Menj már, te hústorony!
Domoska majdnem elsírja magát. Megpróbál nagyon gyorsan lecsúszni, de mire leér, már ott van a kis csúfolódós is a hátában. Jókorát belerúg Domoska popójába, aztán még a nyelvét is kinyújtja rá. 
Domoska nagyon elkeseredik. Legszívesebben hazamenne. El is indul anyukája felé. Már majdnem odaér a padhoz, amikor egy piros pöttyös labda gurul a lába elé. Felveszi, és körülnéz, vajon kié lehet, de senki sem keresi a lasztit. A fiú elfeledkezik hatalmas bánatáról, és pattogtatni kezdi a labdát. Nagyon figyelmesen számolja, hányszor üti le a labdát, mert ebben a játékban minden verssor végén annyiszor kell pattogtatni, amelyik szám a sor végére rímel.
Domoska kétszer is végigjátssza ezt a játékot. Aztán hirtelen Patti kurjantására kapja fel a fejét:
– Hát itt vagy végre! Egy órája téged keresek.
– Nem is én vesztem el, hanem te! – válaszol Domoska mosolyogva. Közben észreveszi, hogy egy copfos pici lányka kétségbeesetten kutat valamit a bokrok alatt.
– Mit keresel, kislány? – kérdezi.
– Elveszett a labdám! – válaszol a kicsi szipogva.
– Piros pöttyös volt? Mert akkor megtaláltam! – nyújtja felé Domoska a labdát. A kislány könnyes szeme felcsillan, aztán megköszöni a lasztit és már szalad is vissza a barátnőihez.
– Te mindig mindenkit fel tudsz vidítani – jegyzi meg Patti. – Most viszont szedd a lábad! Van két szabad hinta! – és már száguld is a játszótér másik végébe. Domoska is szaporázza, így épp le tud huppanni Patti mellé, mielőtt az előbbi szemtelen óvodás elfoglalná előle.



                                                              Bódi Kati illusztrációja


(Részlet az "Akik gyerekek maradnak"című könyből)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése