2014. július 31., csütörtök

Simonyi Cecilia: Kék és fehér

Molnár Krisztina Rita fotóillusztrációja

Mostanában van,
hogy nem férnek el a gondolataim.

Reggel még csönd, fehér. Aztán ébrednek, sorra,
színekkel telik meg a fejem.

Halványzöld mosolyú. Igen, olyan jó volt a tegnapi kávé.
Rózsaszín, ölelést idéző.
Összevissza cikázik, ragyogó sárga ötletek, sok.
Izzó vörös, szívszorongató ránézni. Nem, nem akarom, hogy már megint eszembe jusson.
Kicsi barna, folyton morog. Tudom, szerintem is, de most hallgass már el…
Szürke és ólomsúlyú.
Ez meg egész áttetsző…

Estére tömeg, káosz, mind akar valamit. Szétszednek, sírok.

Aztán
felhőkre ültetem őket,
egyesével.

Nézd, ez itt pont jó lesz. Puha. Elfekhetsz. Te is. Te is.
Megölellek,
jól van. Most menjetek.

Egy pillanatra
kettesben maradunk,
a kék-fehér ég,
meg én.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése