Anna Forlati – Demény Péter: Szívzománc

„A mi kis románcunknak vessünk véget”. Ágota arra ébredt, hogy egy hang ezt mondja a tévében. Kimászott a pokróc alól, és elcimmegett az ablakig. Ezt, hogy elcimmegett, Anya mondta egyszer, amikor Ágota kijelentette, olyan fáradt, hogy csak cammogni tud. Anya huncutul és részvevően ránézett, és azt válaszolta, aki ilyen kislány, az nem tud cammogni, mint egy mackó, csak cimmegni, mint… Gondolkodott, de nem tudta folytatni a hasonlatot, Ágota segített neki. Mint egy mickó, fejezte be a mondatot, és felnevettek.

Elhúzta a függönyt, és azt mondta, kisötétedett. Anya mindig azzal fektette le délután, hogy behúzta a függönyt, és azt mondta, besötétedett, ő meg, ha felkelt, elhúzta, és bejelentette, kisötétedett. Ezt is régóta játszották már, legalább két napja.

Anna Forlati, olasz művész alkotása

Anya kikapcsolta a tévét, Ágota elhelyezkedett az ölében, és megkérdezte, mi az a románc.
Anya töprengett egy sort, a szemébe könnyek gyűltek, és Ágota tudta, Apára gondol, akit ő nem is ismert, de biztos volt benne, valahogy forrónak kell lennie, mint a cseppeknek, amik Anya szeméből az arcára folynak. Ágota egyszer megérintette őket, és azt mondta, olyanok, mint amikor a gyertya sír. Anya egyszer magával vitte a temetőbe, mert Kinga néni nem tudott jönni aznap, neki is a temetőbe kellett mennie, csak nem abba, amelyikbe anyának.

A románc, hát az olyasmi, ami a könyvekben van, válaszolta Anya, és a könnyei között elmosolyodott. Nagyon szép volt ilyenkor, Ágota arról álmodozott, bárcsak mindig sírna, ez olyan, mintha ki is sötétedne, meg nem is. Melyik könyvekben, kérdezte Ágota, és Anya erre még jobban elmosolyodott, és a könnyei nem is látszottak már, de még mindig szép volt, és azt felelte, azokban is, amiket neked olvasok, amikor este van, és függöny nélkül is besötétedik. Ágota leült a földre, és azt mondta, gyere, rakj rám minden olyan könyvet, amiben románc van, Anya pedig elmosolyodott, és azt mondta, jó, de kicsire húzd ám össze magad! Ágota szót fogadott, és Anya sorban kezdte leszedni a könyveket a polcról, és közben azt mondogatta, egy románc, két románc, pattogzik a szívzománc, és Ágota megpróbálta elképzelni, milyen lehet az, egyszer Anya egészen elszomorodott, mert az egyik csuporról vagy miről lement a zománc, és hiába hívták, nem jött vissza, és Anya Ágota szívét is meg szokta hallgatni, amikor szomorú, de hogy a szívnek is van zománca, azt mostanáig nem tudta. Van bizony, mondta Anya, sokáig kitart, aztán egy fuvallattól is lemegy, és Ágota megkérdezte, de mi az a fuvallat, Anya meg odalépett Ágotához, akit már szinte teljesen beborítottak a könyvek, és belefújt a fülébe: ez. Ez jó, ragyogott fel a kislány, ugye, hogy jó, kérdezte Anya, és megint szép lett, mint a gyertyák a temetőben.