2014. május 8., csütörtök

Gabriela Granados – Bertóti Johanna: Az öt lehunyt szemű madár



– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezte az öt lehunyt szemű madártól a Nap.
– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta az első lehunyt szemű madár. – Kibújhatsz a fellegek mögül bátran.
Akkor a Nap a fellegfüggönyt elhúzta maga elől, és büszkén tündökölt a világra.
Az öt lehunyt szemű madár röpült tovább.
– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezték a fák.
– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta a második lehunyt szemű madár. – Rügyezhettek, virágba borulhattok nyugodtan.
Gabriela Granados, mexikói művész illusztrációja
Akkor a fák rügyeiket bontogatni kezdték, és virágjaikkal beillatosították a világot.
Az öt lehunyt szemű madár pedig röpült tovább.
– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezte a föld.
– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta a harmadik lehunyt szemű madár. – Nevelheted füveidet és virágaidat minden gond nélkül.
Akkor a föld kiengedte mélyéből a füveket és a virágokat.
Az öt lehunyt szemű madár meg röpült tovább.
– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezték a folyók.
– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta a negyedik lehunyt szemű madár. – Hömpölyöghettek kedvetekre.
Akkor a folyók lubickolva áradni kezdtek.
Az öt lehunyt szemű madár röpült tovább.
– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezték az állatok.
– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta az ötödik lehunyt szemű madár. – Előbújhattok rejtekhelyeitekből, élvezhetitek a jó időt.
Akkor az állatok előjöttek barlangjaikból, odvaikból, és örültek a tavasznak.
Az öt lehunyt szemű madár pedig repült tovább, míg meg nem érkeztek a világ végi házhoz. Ott a telet gondosan becsomagolták, a házat hét lakatra zárták, ők pedig a közeli elhagyott templomtoronyban vertek tanyát, hogy majd ősz vége felé a hét lakatot kinyissák, kicsomagolják a telet, és visszavigyék a világnak.
Amikor Áron kinézett reggel az ablakon, döbbenet rajzolódott az arcára. Rögtön futott édesanyjához, és nekiszegezte a kérdést:
Hol van a hóemberem?
Anya hirtelen nem tudta, mit válaszoljon, aztán nyugodt hangon így szólt:
Elment a téllel.
A hóemberek nem is tudnak járni... Valaki elvitte a hóemberemet!
Anya látva, Áront mennyire bántja a dolog, magához vonta, térdére ültette, és mesélni kezdett:


– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer öt lehunyt szemű madár. A tavasz közeledtével a telet sarkainál megragadták, és vitték messze-messze, a világ végi házba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése