2013. április 17., szerda

Mészöly Ágnes: Részlet egy fiú naplójából 4


Pap Kata illusztrációja



Január 15.
Van egy nagyon jó barátom, a Márti. Már óvodában is egy csoportban jártunk és ott is a legjobb barátom volt. Márti is ír naplót, tegnap oda is adta nekem, hogy olvassam el nyugodtan. Elolvastam, de nagyon furákat ír benne és most nem tudom, mit csináljak. Azt hiszem odaadom Katinak, olvassa el ő is, hátha tud valami jó tanácsot adni mit csináljunk. Ide másolom Márti naplójának egy részletét…
Úgyis gyakorolnom kell az írást, mert anyu szerint katasztrófálisan írok. Pedig nem is!





Márti naplója
2013. január 8, este 21:30
       Remek volt a mai délután. Pannival suliból hazafele jövet benéztünk a gyöngyösboltba, és vettünk háromféle kínai üveggyöngyöt. Nem üveg, csak műanyag, de mindegy. Tanulás helyett nekiláttunk karkötőket fűzni. Anya viszonylag korán hazajött, leült közénk és mutatott egy pár új mintát. Persze, nem kellet a vacsorával vacakolnia, apa ma valami kétnapos konferencián van vidéken. Amikor meguntuk a gyöngyözést, otthagytuk simán az asztalon kipakolva, majd holnap befejezzük. Hozattunk kínait, a tévé előtt kajáltunk, Panni poénkodott is, apát utánozva, hogy mi ez a lazaság. Ettől anyának egy kicsit elment a kedve, de azért végignézte velünk a Castle-t. Bepakolni is elfelejtettem holnapra, de mindegy, majd reggel gyorsan.
2013. január 9, 14:45
       Elég pocsékul kezdődött a mai nap. És elég korán. Alig aludtunk pár órát, amikor hazaért apa, a főnöke berágott rá és hazazavarta, vagy mi. Nem nagyon értettem, hogy mit beszél, azt mondta, hogy hazafele beült egy sörre valahová, hogy megnyugodjon. De nem annyira sikerült megnyugodnia, bár anya azt mondta, hogy csak azért lett annyira ideges, hogy felborította az ebédlőasztalt a gyöngyeinkkel, mert még a kínais dobozokat is ott hagytuk a tévé előtt. És apa nagyon nem szereti a felfordulást. Szóval Pannival és anyával hajnal háromkor kellett összevadásznunk a gyöngyöket, apa meg üvöltözött, hogy egy napra kihúzza a lábát, és a feje tetején áll minden. Anya persze bőgött megint, könyörgött apának, hogy csendesebben, meg legalább a seprűt had hozza be, de nem lehetett, úgy csipegettük a kásagyöngyöt kézzel.

      Reggel alig bírtam felkelni, aztán holt csöndben öltöztem meg lopóztam kifelé a lakásból. Apa a kanapén hortyogott, felöltözve, az egyik kínais doboz volt a feje alatt. Aztán a suliba menet a Géza bácsi szánakozó tekintete a hátamon. Érdekes, ezt is könnyebb elviselni, ha velem van Panni is, de ma tök korán felkelt és elhúzott suliba, lehet, hogy nulladikja van. Mindegy, majd megkérdezem tőle.
2013. január 10, 22:30
      Apa ma eljött értem a suliba. Küldött egy sms-t, hogy korábban végez, megpróbáltam kisunnyogni a hátsó kapun, de a konyhások észrevettek és előrezavartak. Amíg a főbejárat felé baktattam, reménykedtem, hogy tényleg csak korábban végzett, vagy kapott valami hírt Panniról vagy mittudomén, de persze nem ez volt. Gondolom a főnöke megint hazazavarta. De legalább nem volt mocsár részeg, szóval rendesen ácsorgott a kerítésnek dőlve meg minden, de azért a hangján lehetett érezni, hogy megint lecsúszott valami „gyógyital”. Égtem a többiek előtt, mert úgy megölelgetett, mintha én lettem volna elveszve, és nem Panniról nem tudnánk harmadik napja, hogy hol a bánatban van. És kézenfogva kellett menni vele, ezt utáltam.
       Míg hazaértünk, arról beszélt, hogy minden rendben lesz, és hogy ha talál egy normális melót, ahol értékelik a diplomáit és nem ekkora barom a főnöke, akkor összekapja magát, mert ez a munkahelyi stressz tette tönkre őt. És a gyöngyösboltban vett nekem tíz deka valódi üveggyöngyöt, prágait.
       Én azt hittem, hogy csak arról van szó, hogy keres majd új munkahelyet, de aztán kiderült, hogy kirúgták. Anya csendesen pityergett, ettől apa ideges lett megint, valahonnan elővett egy üveg pálinkát, anya meg megpróbálta kivenni a kezéből. Na ekkor húztam be a szobámba, még jó, így legalább hallottam az sms hangját. Panni írt valami tök ismeretlen számról, hogy minden oké, de ne szóljak senkinek. Igaz, hogy a rendőrök azt mondták, hogy szóljak, de nem fogok.


(az illusztráció a www.hotdog.hu World Geogpraphic Magazin honlapjáról származik)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése