2012. május 25., péntek

Majoros Nóra: A kis bogár és a szürke szamár

Egy zsúfolásig teli utazóládával érkezett a kis bogár a tanyára. Kábán szédelgett a tűző
napfényben, míg el nem nyelte az istálló ablaka. Apró cirpeléssel huppant a földre, és
majdnem fél percig nyugton maradt. Ennyi kellett ahhoz, hogy bogárszeme előtt kitisztuljon
a sötétség. A jászol előtt nagy, szürke állat állt. A kis bogár megrázta lábacskáit egyenként és
ízenként, majd egyenesen az állat orrára repült, hogy megnézze.
− Én vagyok a kis bogár. Te ki vagy?
− A szomorú szürke szamár vagyok.


− Örvendek. Természetesen annak örülök, hogy megismertelek, annak egyáltalán nem,
hogy szomorú vagy. Miért vagy szomorú?
A szamár nem felelt, csak szalmát rágcsált.
A kis bogár úgy határozott, körbenéz, amíg a szamár összeszedi a gondolatait.
Csapongva körberepülte az istállót, közben nekiment egy légycsapónak, ami tompa
puffanással hullott a padlóra. A szamár odafordította a fejét, és pislogott hosszú, kunkorodó
szempilláival.
− Rám nézett – gondolta meghatottan a kis bogár, mert legyezte a hiúságát, hogy egy
ilyen nagy, kunkorodó szempillás állat ránéz.
Elhatározta, hogy megmutatja a szamárnak, mire képes. Jól felkészült, nekifutott, és
olyan gyorsan repült, ahogy csak bírt. Jó hangosan zümmögtek kemény kitinszárnyai, ahogy
elrepült a szamár mellett. A szamár megrázta a farkát.
− Megrázta a farkát! – gondolta átszellemülten a kis bogár, és újabb fél percig nyugton
volt, amíg kipihente magát.
− Szerenádot adok neki! – határozta el.
Felrepült a mestergerendára, zizegett, sercegett, nyiszitelt és cirregett.
A szürke szamár dobbantott a patájával.
− Dobb… dobbantott… − sóhajtotta a kis bogár, és szíve hevesen dobogott.
Odahuppant a szénára a szomorú szürke szamár orra elé.
− Szeretlek téged, szomorú, szürke szamár – súgta.
A szomorú szürke szamár szívét átjárta valami csendes melegség.
− Én is szeretlek, kis bogár.
A kis bogár olyan közel volt a szamár szájához, hogy apró gyöngyökből felépülő,
kecses csápjait megrezegtette a lehelete. Végtelenül boldog volt. A szürke szamár
megmagyarázhatatlan örömében jóízűt harapott a szalmából, és ezzel a falattal ért véget a
lelkes kis bogár élete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése